Zéman Jóska – a Francia Béla és Horthy féle nemes tra­díciók eme büszke folytatója - annyira közismert volt, annyira szerette mindenki, hogy még a rendőrök is név szerint ismerték, és harsány üdvrivalgással fogadták ha ta­lálkoztak vele, majd sugárzó arccal kisérték be az őrszobára. Iskolába, munkahelyre nemigen járt, de mivel azért valamivel neki is agyon kellett ütnie az időt, pajtásaival gyak­ran felkerekedett, s elindultak, hogy felgyújtsanak valami kö­zeli raktárépületet. Akciójuk gyakran járt sikerrel, s ilyenkor nyílt, ártat­lan tekintettel bámultak a vörösen izzó lángokba. No, de nem lehetett rájuk haragudni. Szóval ez a Zéman, amikor éppen ráért s nem kötötték le bokros teendői – ivás, késelés, gyújtogatás – vagy amikor nem ült éppen börtönben, fölös idejében a Lenin Körút ne­ve zenekarban fejtette ki áldásos tevékenységét. S ennek ellenére a Lenin Körút (Kaktusz: gitár, Csőnyi Viktor: dob. Vilmos: basszus, Zéman Jóska: ének) az egyik legjobb magyar punk-együttes volt. A zene nemileg hard-core jellegű, ám konkrét dalokat írnak, a korszakra oly jellemző magyaros jelleggel. Körülbelül félórányi anyag maradt utánuk, köztük olyan klasszikusok mint például az ,Eljön még a korszakom'; az ,Életem -:g* lázálom'; a „Rózsadombi irha" s a legendás A munka himnusza' Tagok: Kaktusz: gitár Csőnyi Viktor: dob Vilmos: basszus Zéman Jóska: ének (Pozsonyi Ádám)